Belső körforgás

2014.08.14 20:18

Betegségünk idején tapasztalhatjuk, hogy mennyire függ testi állapotunk az érzéseink által a hangulatunktól, ha a rosszkedvünk, a depressziónk miatt elveszítjük a javulásba vetett hitünket, a reményt.Tényleg nem javul az állapotunk, sőt még visszaesünk a megindult gyógyulásból.
A kétség szikrája sem férkőzhet a gyógyulásba vetett hitünk útjába. Fontos tudnunk, hogy bármit kívánhat vagy tehet egy másik ember a gyógyítás mindig a betegtől ered. Csak a test gyógyíthatja meg önmagát. Olykor a kétségei miatt az illető ragaszkodik a beteg állapothoz vagy folyton ugyanolyan betegséget idéz magára. A betegnek hinnie kell benne, hogy tökéletesen egészséges lesz. Ez egy belső körforgás, ami a lélek és az elme összhangja.
Látványos a gyógyulás, ha optimista gondolatokat táplálunk, hiszen jó gondolatokkal a fejünkben képtelenség rosszul érezni magunkat.
Gondolataink, ezáltal érzéseink határozzák meg a rezgésszintünket. A szeretet a világon a legerősebb, legmagasabb szintű rezgés. Minden egyén saját szeretetrezgése az alapja az öngyógyításának.
Gondolataink teremtő erővel bírnak, tehát mi irányítjuk a saját életünket. Törekedjünk gondolatainkat szeretetbe csomagolni, így a lélek szintjén a kisebb egyenetlenségeket sikerrel tudjuk kiküszöbölni.
A testnek, a szellemnek és a léleknek a harmóniája szükséges az egészséges életerőhöz. Az elmélyülés szükséges ahhoz, hogy elemezzük a saját félelmeinket, jellemünket, a jó és a rossz tulajdonságainkat, szokásainkat, rögzületeinket. Ilyenkor ráláthatunk a hiúságunkra különböző területen, ha kellő alázattal vagyunk önmagunkkal szemben ( ne hazudjunk magunknak). 
Az önismeret által ráláthatunk az önbizalmunkra, az önértékelésünkre, az önbecsülésünkre- igazságérzetünk szerint önkritikával. Kötelességünk megismerni saját valónkat, hiszen minden várt vagy váratlan helyzetben a belső énünk reagál. Minden egyes megnyilvánulásunk egy belső döntés, akár a megszokásból, tehát ösztönből, akár értelmezetten, így tudatosan tesszük.
A stressz mindig egy negatív gondolattal kezdődik - ez belső félelmet, szorongást okoz. Egyetlen ellenőrizetlen, csapongó gondolat képes újabbakat előidézni (azt hiszemek, kombinálások), míg végül nyomasztóvá válnak. A stressz tehát okozat, az okot a kezdeti negatív gondolatban kell keresnünk, azt értelmeznünk és tudatosan kezelnünk.A nem értelmezett belső félelmeink, szorongásaink a rendszerünkben zavart okozva felgyűlnek  és utat törnek maguknak hisztéria formájában vagy betegség által.
Sokszor érezzük az igazságtalanságot, de megmagyarázzuk magunknak, hogy a türelem és az elfogadás a helyes. Viszont a belső énünk nem úgy gondolja, mert őt nem győztük meg. A megérzésünk segíti az igazságérzetünket és addig, amíg a belső énünk az értelmezéssel nincs meggyőződve, addig a lelki nyugalmunk nem áll helyre. 
Testünk betegség formájában jelzi, hogy az energiaegyensúly megbomlott. A tünetek testünk jelzései, nem pedig szörnyű és félelmetes dolgok. Legyünk tisztában saját érzéseinkkel, ezen belül a szeretettel, aminek a rezgése a zsigereinkben képes a gyógyításra. A játék , a nevetés, a humor, a természet ereje minden negativitást megszűntet és csodás gyógyuláshoz vezethet.
Tudatosan hangolódjunk vizualizációnk által a vágyaink, a reményeink, az álmaink csodálatos frekvenciájára.A hitünk és szeretetünk segíteni fog, ha ez a hit hasonlít a gyermekek bizalmához- természetesnek és őszintének kell lennie, ami a kételkedésektől mentes.
 

—————

Vissza