Lelkünk tisztaságát befedi a pénz. A környezet és a pénz ural. Akkor látunk tisztán, ha szívet és lelket, azon belül a tiszta szándékot látjuk meg. 
Törekedjünk megismerni az embert, lássuk meg, hogy mit miért csinál. Ahol nem nézünk a kulisszák mögé, ott csak az általánosítást, a felületes világot láthatjuk. A titokaz emberi értékekben, a belsőtartalomban van elrejtve, és csak a bölcs emberek láthatnak és gondolkozhatnak más fejével. Zsigert éritntő empátia kell hozzá. Fel kell ébredjen a kiváncsiság, a vágyakozás a másik ember megismeréséhez. Bele kell bújni az ő bőrébe, átélni az ő szív-lélek rezgését. Ez csak akkor működik , ha tisztelem és szeretem, érdekel az ő sorsa. 
Sejtjeimben érzem a fejlődési lehetőséget, ez motivációt ad a tanulásra, hiszen minden sors egy tanulság.
A legfájóbb tud lenni, ha a saját gyermekünk nem néz a kulisszák mögé. A szeretetünkkel (majomszeretettel) azt értük el, hogy ellustulnak, amíg más ember meglátja bennünk az értékeket, ők a hétköznapi tökéletlen embert látják és úgy gondolják, hogy jár nekik minden, miért kellene erőt kifejteni az anya-lélek megismerésére , hiszen úgy szeret, amilyen vagyok. Viszont, ha az anya hibázik a maximalizmus megingathatatlansága katarzisként ráomlik a gyerek részéről, hiszen az anya tökéletes, és amit más emberektől, barátoktól elnéz, azt az anya nem teheti!
Olyankor sikít a lélek! 
A lelkünk fél a gyerekünk csalódásától, retteg a szívünk az elutasítástól. lehetünk olyan erősek, hogy embertársaink aljassága nem érint meg, de a gyerekünk, ha megtagad a hibáinkért, akkor megsemmisülünk, összeroppanunk. Ilyenkor az igazságérzetünk tud segíteni. Az ő bölcsessége észretéríthet, hiszen egy jó anya, amíg tehette nevelte, az érzésvilágát táplálta, és eljött az az idő, mikor kirepül a fióka. Ha nem adtam elég szeretetet, zsigerben nem tápláltam bele az anya-gyerek tiszteletet, akkor nincs már mit tenni. Ha kirepült a fióka, akkor már csak úgy tudom táplálni, ha Ő kéri. Ha Ő kíváncsi, ha Ő érdeklődő, az Ő lélekszeretete kell megkeressen. Ha fordítva történik, akkor ráakaszkodok, rátukmálom magamat. Ha meg nem vagyunk kíváncsiak, akkor besoroljuk és leírjuk a másik embert. Nem bocsátkozunk vitába vele, mert a vita azt jelentené, hogy kíváncsiak vagyunk az Ő véleményére, az Ő igazságérzete szerinti meggyőződésre. De a lustaság eltérít, könnyebb leírni egy embert, mint energiát fektetni a megismerésére a kulisszák mögé csak energiabefektetéssel lehet belátni. Könnyebb hülyének nézni egy embert, mint vitatkozni vele. A vitatkozás vágya egy lépés a saját önbizalmam, ítélőképességem és stílusvilágom megismerése felé.
Gyerekeink azért születtek, mert Mi így akartuk, ezért Mi , a szülők az Ők hősei vagyunk. Mi oldjuk meg a napi gondjaikat, Mi tanítjuk meg Őket "repülni", általunk ismerik meg a saját életük értelmét, látják meg a lehetőségeiket a növekedésre, a tudásra. gyerekeink tisztelnek és felnéznek ránk.
A panaszkodásunkkal a gyerekeinkben fellép a segítőszándék, ezzel egyidejűleg a féltő-féltés érzése uralhatja, ami megtöri a korábbi "felnézek  rád, Te vagy hősöm" érzést.

Lelkünk rendszere, ha tudásunk van róla, ha nem saját bázist hozott létre. Hiszen kell minden embernek egy olyan hely ahová vissza tud vonulni, megbeszélni magával a problémás kérdéseket. Viszont ez a bázis ha nem szereteten alapul, akkor kétségek és rosszindulatú tanácsok várják. Megingatják az önbizalmat. Káoszt okoznak. A családunk a rendszerünkben van. Ha akarjuk, ha nem minden megnyilvánulásuk hat ránk. Olyan, mintha front vonulna át a településen. 
A testvérek kapcsolata nagyon erős szeretetrezgést tartalmaz. Hacsak az egyik fél bír vele, akkor a másik egyén beteggé válik, mivel nem tudja azt a szeretet frekvenciát biztosítani,amit kap az éteren keresztül.
Sajnos sokszor megmérgezi a testvéri szeretetet a pénz, a féltékenység. A sors olykor megpróbáltatások árán kéri a bizonyítást a szeretetről. Itt mutatkozik meg a szeretet bázis - a lelkünk alaptisztasága.
Létezik testvérek között olyan sérelem, ami megbocsáthatatlan, ha szeretik egymást?

Kerülhetünk olyan élethelyzetbe, hogy nem tudjuk, illetve nem akarjuk megérteni egy másik ember cselekvését, számunkra rossz döntését, és ezért ítélkezhetünk vagy lebecsülhetjük.
Vigyázzunk, mert a karma visszaránthat minket!
Ez úgy történik, hogy a sors hozhat egy olyan szituációt az életünkbe akár velünk, akár a gyerekeink által, hogy szembesülnünk kell, át kell élnünk a korábbi helyzetet.
Rosszindulatú, gonosz megjegyzéseink minden esetben visszaütnek oly módon, hogy saját bőrünkön tapasztalhatjuk meg mint életérzést. Ezt nevezem én karmikus blokknak. Természeti törvény- azt kapom vissza, amit adok. Ha tehát irigység, harag, gyűlölet, rosszindulatok mérgezik a bensődet, akkor csak idő kérdése, hogy a karmikus blokk az energiaközpontok valamelyikében felbukkan. Tehát duplán kapjuk vissza az élettől a kisugárzott jót vagy rosszat. Környezetünk, illetve a szervezetünk energiaközpontjai vagy más néven csakrái által. A rossz indulatok fertőt és rombolást okoznak a rendszerünkben, tehát mi magunk teremtjük meg, a szeretet hiányával húzzuk magunkra a betegségeket, szerencsétlenségek. Minél rosszabbul érzed magad az életed annál rosszabb lesz- egészen addig, amíg meg nem változtatod az érzéseidet.
A feltétel nélküli tiszta szeretet képes a gyógyításra.
Ahhoz, hogy feltétel nélkül tudjunk szeretni, először az önmagunkkal való kapcsolatunkra kell koncentrálnunk oly módon, hogy megtanuljuk elfogadni, tisztelni, és feltétel nélkül szeretni önmagunkat.
Az önmagunknak és másoknak való megbocsátás egy és ugyanaz a dolog. Meg kell bocsátanunk másoknak, mert többé nem akarunk szenvedni minden alkalommal, amikor arra gondolunk, mit tettek- vagy arra, ahogy mi reagáltunk rá. Amikor rosszul érezzük magunkat valami olyan dolog miatt, amit mi tettünk öntudatlanul, azzal büntetjük magunkat, hogy bűnösnek, aljasnak érezzük és  szégyeljük magunkat. Ettől viszont feszültek leszünk, kibillenünk egyensúlyunkból és képtelenek leszünk ellazulni. A megbocsátás visszaállítja a szívvel való kapcsolatot, meggyógyítja érzelmeinket és felszabadítja az érzelmi teher alól a lelkünket.
A buddhista tanítások azt mondják, hogy igazából minden és mindenki kapcsolatban áll, és összefügg egymással. Ennek megfelelően mindent, amit másokkal teszünk, tulajdonképpen önmagunkkal tesszük- ez a karmának nevezett ok-okozat elve.

A magányosok világa kiváltság- hiszen aki magányos az óvja az intim belső világát- mivel ismerjük az érzéseinket eljuthatunk egy olyan szintre, ahol elhatárolódunk az emberektől, mert elég volt a sérülésekből. Ilyenkor tudunk olyan álláspontot felvenni, hogy csak annyit adunk, amennyit kapunk. Ebben az időszakban tud pihenni az az empatikus énünk, ami adakozó, túlcsorduló szeretetet vágyik adni.
Ez az önzetlen, hogyha adakozok, akkor töltődik énünk is tud sérülni, ha nem a fölöslegből adunk. Ahhoz, hogy képesek legyünk másoknak adni, ahhoz előbb magunkat kell feltöltenünk szeretettel, tartalommal. Ezt nevezem én egészséges önzésnek, hiszen hogyan segíthetnénk másoknak ha én magam sem vagyok tisztában a saját rendszerem kapacitumával.

Azért vagyok kiváltságos, mert a lelkemet nem hagytam sérülni. Lelkünk tisztasága és szeretete a rendszerünk bázis értékű pillérje. Onnan indul ki a szándék, és a lényeg, hogy amikor az érzésvilágodat értelmezéssel tudatosítod milyen önképet látsz. Fontos, mert az önbecsülésed, az értékelésed is ebből fakad. Ismered és látod tisztán a lelked és az egész rendszered ok- okozat és lehetőségek a változásra folyamatát?

Minden környezeti hatás egy szándék az életünkben. Rajtunk múlik, hogy miként engedjük be: jó vagy rossz lesz belőle. A döntéseink lehetnek rosszak, akkor is az igazságérzetünk mondogatja. Tudomásul kell vennünk, hogy a rossz döntéseink egy lehetőség a tanulásra, a változásra és még mindig jobb, mintha kétségek közt és ellustult világban maradnánk. 
Kérdezem: a rossz döntésnél jobb, ha meg sem próbálom? Ha nem próbálom meg, akkor nem tudhatom, hogy sikerülhet-e, viszont ha megteszem és nem nem sikerül, akkor tanulok belőle.

Mindig a szív a legdrágább kincs! Mert, ahol a szív igazán szeret ott a teremtés tud dolgozni.
Ha a szeretet a szívből tud sugározni, ott nem létezik lehetetlen. A szívünk a motorunk a megvalósításaink felé.
Amilyen mélyen képesek vagyunk érezni, olyan intenzíven jut el a kívánságunk az univerzum felé. Tiszta szívvel való óhajunk kétség nélkül kap választ. Ha önzetlen, tiszta az elképzelés, akkor olyan tiszta és egyenes frekvencián jutunk hozzá.
A válaszok mindig bennünk vannak, a kérdés mindig az, hogy tisztán látjuk-e. Döntéseink mindig a mi tisztaságunk, tapasztalásainkból nyert igazságérzetünk szerint történik. A rendszerünket mindig a sajátsorsunk, életünk egyszerűsége kellene, hogy uralja, de mi túlkombináljuk, nem  vagyunk képesek az egyszerűséget megtartani.
Az egyszerűség a pillanataink varázsa. Túl könnyű lenne. Napjainkban pedig a könnyű a kihívás.
Szeretjük túlkombinálni a kapcsolatainkat, mert nem hisszük el, hogy csak úgy egyszerűen szeretetremáltóak vagyunk! -és mivel be kell bizonyítanunk a szeretetünket- ezért már rozsdásodik az éle, hiszen érezzük, hogy nem feltétel nélkül kaptuk, értük el a szeretetüket.
Ez paradox- hiszen ha feltétel nélkül kaptuk volna, akkor nem lett volna ilyen értékes. Azért érték, mert meg kellett küzdeni érte.

Nagy kérdés, hogy kitől- mit várunk el. Ha ismerjük az illetőt- képesek vagyunk-e új esélyt adni minden találkozásnál, vagy a tapasztalásainkból merítkezve, őt besoroljuk, esetleg piedesztálra emelve bíráljuk.
Képesek vagyunk a pillanatainkat az egyszerűség, a múlt befolyása nélkül értékelni? Minden új találkozást a jövőnek alárendelni? Befolyásoltság nélkül?

A boldogság: jólét, elégedettség, öröm állapota; örömteli, vidám, gondtalan létezés, amit akkor érzünk, amikor jó dolgok történnek velünk.
A boldogság egy lét-érzés, töltsön el elégedettség, és ne akarjuk megfejteni, tudni, mert akkor elröppen. Lelkünk boldogságáért meg kell harcoljunk, meg kell érnünk rá, meg kell értenünk a lelkünk hangját, vágyát. A boldogság ugyanis nem arról szól, hogy lebegjünk, és egy túlcsorduló áhitatban éljünk.
Először neked kell jóérzéseket sugároznod. Boldognak kell lenned, boldogságot kell adnod, hogy boldogságot kapj! Minden , amit kapni szeretnél az életben, előbb neked kell odaadnod!

A gyógyítás és a kommunikáció egyik hatásos eszköze a hangtál. Speciális hangrezgésein keresztül megerősíthetjük kapcsolatunkat önmagunkkal. Zsigerbe hatolva olyan letapadt, nem értelmezett érzelmeket képes felszínre "rezegni", amelyek lelkisérüléseket okoztak. Az elfojtott érzelmeknek felszínre kell kerülniük, mielőtt  fel lehetne oldani őket. Amikor értelmezést nyernek a lelkünkben hurcolt sérelmek, egyúttal megszabadulunk a gátlásoktól, az önvádtól, a szégyenérzettől és megnyílunk a megértéssel teli élet felé. Ráébredünk arra, hogy a tapasztalások, a sérelmek gazdagították életünket, bölcsebbek és alázatosabbak lettünk.

Az öröm a szív tulajdonsága, ami akkor alakul ki, ha testünk, elménk és szívünk egyaránt harmóniában működik. Az öröm olyan érzés, amelyben ott van a gyönyörűség és a boldogság is, de valahogy mégis több ezeknél- hasonló ahhoz, mint amikor a gyerekek- minden nyílvánvaló ok nélkül- nevetnek.
Ilyenkor lelkünk örömteli, testünk laza, elménk higgadt, szívünket pedig elönti az energia, a szeretet és a béke. Az örömteli állapot megtalálásának kulcsát a szívvel való mélységes összekapcsolódás jelenti, mert a szív természeténél fogva tudja, hogyan kell ellazulni, és élvezni, ünnepelni az életet.

A nevetés a szív legjobb orvossága. Megváltoztatja a szervezet vegyi folyamatait, jó hatással van az agyhullámokra és a gondolkodásra. Ezenkívül, amikor nevetünk megváltozik a légzés ritmusa is, ami lehetőve teszi, hogy a szív és a szervezet kiadja magából a feszültséget. 
A hangos nevetés gyermeki énünkkel is újra összekapcsol minket, és ilyenkor fiatalnak,élénknek, élettelinek és boldognak érezhetjük magunkat.
Ha jót tudunk nevetni magunkon, és a sokféle szituáción, amivel szembe kell néznünk, akkor képesek leszünk eltávoldoni a problémáktól és távolabbról tekinteni azokra.
Kezdjünk el olyan szituációkat és élményeket keresni, amelyek képesek megnevettetni minket!

Ahogyan a testünkön megmaradnak az életünk folyamán szerzett heggek, ezekre ha ránézünk emlékezünk egy-egy gyerekkori csínytevésünkre, a törött csontunk is jelez front esetén. És vannak a lelkisebek- a csalódásokból, a kudarcélményekből, a megalázásokból és elutasításokból fakadó sérülések. Ezek a lelki sebek idővel- hasonlóan a külső sérülésekhez begyógyulnak, viszont a belső rendszerünk már ismeri a saját "sebeit". Mivel a lelki sérüléseink zsigereinkben érint bennünket, ezáltal memorizáljuk, és felismeri, azaz megérzi a hasonló "sebet" másokon. Megérzéseink nagyon személyesek és ezért fontosak nekünk. Azokat a gondolatokat vagy impulzusokat hívjuk intuíciónak, melyek egy helyzetre spontán és gyorsan jutnak a tudatunkba. Az intuíció olyan felvillanó tudás, amely kényszerítő érzés formájában jelentkezik. Ez az érzés arra késztet, hogy tegyünk meg valamit , vagy ne tegyünk meg valamit egy adott történésre válaszul. Bár megérzéseink elemi erővel tőrhetnek ránk, sokan mégis kételkedve fogadják, és a belső hangjukat elnyomja az egojuk. Tudományos álláspont szerint intuíciónk vagy velünk született tudáson, vagy az életből vett tapasztalatokon alapszik. A védikus írások szerint egy magasabb tudatszintről érkezik. A tudás rezgések útján jut a tudatalatti elménkbe. Életünk során átélt tapasztalásaink zsigereinkbe ivódnak, ezért sokszor megérzéseink zsigeri reakcióval járnak: összeszorul a gyomrunk, libabőrösök leszünk, hevesebben dobog a szívünk, kiráz a hideg. Naponta sok száz kisebb- nagyobb döntést hozunk, melyeket többnyire megérzéseinkre alapozunk, viszont sokszor csak az érzelmi döntéseinkben vagy jóslásainkban látjuk meg az intuíciónk szerepét. Az érzelmeket és az intuíciót egyensúlyba kell hozni a logikával és a tényekkel, ahhoz hogy megérzéseinknek valós alapjuk legyen.

Egy kapcsolat vége, vagy egy házasság felbomlása rendszerint nagy változást és bizonytalanságot hoz életünkbe. Heves érzelmekkel kell szembenéznünk amiatt, hogy képtelennek bizonyolunk működőképessé tenni  a kapcsolatot. Ilyenkor ránk törhet az elhagyatottság, a keserűség, harag , büntudat, önsajnálat, valamint a jövőtől való rettegés érzése. A szenvedés és a veszteség mély megtapasztalása azonban ösztönzés is lehet számunkra, hogy megtegyük az első lépést a spirituális fejlődés felé vezető úton. A meditációs elmélyülés segít rálátni arra, hogy a krízis jó dolog!  Csak amikor benne vagyunk nem tudjuk elhinni. Ennek ellenére tudnunk kell és bíztatni önmagunkat, hogy ez a cselekvőképtelenség csak átmeneti állapot, helyére hagynunk kell lassan beszivárogni a hitet és a reményt, hogy van kiút és talpra tudunk állni. Ahhoz, hogy  a másikat képesek legyünk elengedni, egyben arra is képeseknek kell lennünk, hogy megszabaduljunk a még esetleg bennünk rejlő szemrehányásoktól és haragtól. Meg kell bocsátanunk a másiknak amit tett , és nekünk is bocsánatot kell kérnünk , ha rosszat tettünk. Ha saját magunkat vádoljuk vagy sajnáljuk, akkor nem látjuk meg a változásra való lehetőséget, a tanulságot a rossz döntéseinkeben. Hiszen ami már megtörtént azon változtatni nem lehet. Racionálisan fel kell fognunk, hogy a megoldást kell keresnünk, és nem a  múlt miatt ostorozni magunkat! Ha értelmezzük a múltban tett jó és rossz döntéseinket bölcsebbé válunk, hiszen belátjuk alázattal, hogy hibáztunk, ezekből tanulunk és tovább lépünk. Minden helyzetben segít a remény és a hit. Kilendít a mélypontból. Ne ijedjünk meg egy mélyponttól, hiszen ezek úgy működnek, mint futás közben a holtpont. Ha átlendülünk rajtuk, akkor újult erővel, friss energiával leszünk képesek folytatni az utunkat. 

A meditáció lecsendesíti az elmét, segít a gondolatok féken tartásában, és megújítja a testet. Jelenlegi gondolatainkkal teremtjük meg jövőbeni életünket. Gondolataink dolgokká válnak, mivel teremtő erejük van. Az érzéseink tudatják velünk, hogy milyenek a gondolataink. Tudatosítanunk kell magunkban az érzéseinket, hiszen ha nem kapnak értelmezést zavartságot okoznak. A zavartság pedig félelmeket, szorongásokat szül. Amikor feszültnek, fáradtnak vagy idegesnek érezzük magunkat, akkor szánjuk rá egy kis időt az ellazulásra. Ilyenkor kapcsolatot teremthetünk önmagunkkal. Sokan nehéznek találják a teljesen ellazult állapot elérését, ami elég nagy baj, ha figyelembe vesszük azt a fontos szerepet, amelyet az ellazulás, a boldogság és az egészség megőrzésében betölt. Ezt az állapotot nem lehet, erőltetni, mert az önmagától jön létre. Az ellazultság pillanatában egyszerűen csak a saját energiánkban pihenünk meg. Az elme elcsendesedik és a gondolataink- és velük együtt az energiáink- nem kalandoznak el sem a jövőbe, sem a múltba. Ilyenkor azt érezzük, hogy az éppen átélt jelen pilanat elegendő, elégedettséget érzünk. A relaxáció ezért a célra orientált energiának a jelen pillanatban való létezéssé történő átalakítását jelenti.