Sztori a hiúságról

Egy ismerősömről írok, mert úgy érzem , hogy példaértékű az élete. Én a példaérték alatt a jó és a rossz, illetve a közte levő tanulságokat értem.
Ez az ismerősöm egy dekoratív, csinos negyvenes, aki egyedül neveli a lányát. Mivel külső adottságai- beleértve a műmelleket is- jók, ezért az utcán besöpörhet sikereket a férfiaktól. A hiúsága a környezeti hatásokból merítkezve elért egy síkra, amikor is úgy gondolta, ez jár neki. Rengeteg lehetőséget kapott az élettől és a férfiaktól, hogy utat találjon a változásra, de a hiúsága fogva tartotta, mert nem volt képes az elmélyülésre, ezáltal nem láthatta meg a lányában a szeretet ösztönből fakadó természeti erejét.
Gyerekeink képesek olyan ösztönös, tiszta , önzetlen szeretetet adni, ami feltölt energiával, segít a harmóniánk kialakításában.
Ehelyett a férfiakat okolta, hogy csak kihasználják. Én úgy gondolom, hogy csak olyan embert lehet kihasználni, aki elhatárolódik az érzések értelmezésétől. Az érzéseket tisztázni kötelező, ha hosszútávú kapcsolatra vágyunk. A játékszabályok minden esetben ugyanazok, hacsak hátsó szándék vagy belső félelem, szorongás, a múlt miatt érzett aggódás nem bénítja meg.
Nem szabad a múlt félelmeit beengedni a jelenbe. A múlt már történelem, a tanulságokat kell kiértékelni belőle, és csak azokat, ami a fejlődésünkhöz szükséges.
Harc az élete- szexis démon az utcán, de a magánéletben jó kislány akar lenni- tehát nem vállalja fel önmagát. Hogyan is tenné, ha nem is ismeri? Álarcot visel, pózokat vesz fel és közben idegösszeroppanást kap, mert nem éli meg a pillanatait. Nincs tisztában önmagával.  Nem ismeri a belső énjét.
A külső anyagi javak nem biztosítják azt, amire valójában vágyunk. A boldogságot, a felszíni értéket hajszoljuk, mert azt gondoljuk, hogy megvásárolhatjuk általuk a lelkünk szabadságát, boldogságát, a biztonságot. Azonban előbb a lelkünk egyensúlyát, harmóniáját, a belső örömünket kell megteremtenünk- ez ad egy belső sikert- utána a külső javak maguktól ránk találnak.