Sebhelyek

Ahogyan a testünkön megmaradnak az életünk folyamán szerzett heggek, ezekre ha ránézünk emlékezünk egy-egy gyerekkori csínytevésünkre, a törött csontunk is jelez front esetén. És vannak a lelkisebek- a csalódásokból, a kudarcélményekből, a megalázásokból és elutasításokból fakadó sérülések. Ezek a lelki sebek idővel- hasonlóan a külső sérülésekhez begyógyulnak, viszont a belső rendszerünk már ismeri a saját "sebeit". Mivel a lelki sérüléseink zsigereinkben érint bennünket, ezáltal memorizáljuk, és felismeri, azaz megérzi a hasonló "sebet" másokon. Megérzéseink nagyon személyesek és ezért fontosak nekünk. Azokat a gondolatokat vagy impulzusokat hívjuk intuíciónak, melyek egy helyzetre spontán és gyorsan jutnak a tudatunkba. Az intuíció olyan felvillanó tudás, amely kényszerítő érzés formájában jelentkezik. Ez az érzés arra késztet, hogy tegyünk meg valamit , vagy ne tegyünk meg valamit egy adott történésre válaszul. Bár megérzéseink elemi erővel tőrhetnek ránk, sokan mégis kételkedve fogadják, és a belső hangjukat elnyomja az egojuk. Tudományos álláspont szerint intuíciónk vagy velünk született tudáson, vagy az életből vett tapasztalatokon alapszik. A védikus írások szerint egy magasabb tudatszintről érkezik. A tudás rezgések útján jut a tudatalatti elménkbe. Életünk során átélt tapasztalásaink zsigereinkbe ivódnak, ezért sokszor megérzéseink zsigeri reakcióval járnak: összeszorul a gyomrunk, libabőrösök leszünk, hevesebben dobog a szívünk, kiráz a hideg. Naponta sok száz kisebb- nagyobb döntést hozunk, melyeket többnyire megérzéseinkre alapozunk, viszont sokszor csak az érzelmi döntéseinkben vagy jóslásainkban látjuk meg az intuíciónk szerepét. Az érzelmeket és az intuíciót egyensúlyba kell hozni a logikával és a tényekkel, ahhoz hogy megérzéseinknek valós alapjuk legyen.